Cégünknek, a Félegyházi Pékségnek mindamellett, hogy a fő célja a vásárlók asztalára a minőségi pékáruk biztosítása, fontos az is, hogy akin tud, segíthessen. Ebben a szellemben támogatjuk folyamatosan a Magyar Vöröskeresztet is többek közt, idén például az ukrán menekültellátásban, elsősegélynyújtó versenyen és véradáson.
A nyári szezonokban nagyon sokan szabadidejüket azzal töltik, hogy önzetlen módon, energiájukat és pénztárcájukat nem sajnálva tesznek másokért. Ezeknek az embereknek pedig mi is szívesen segítünk.
Ilyen volt az idei „Szárnyat bontogató” tábor Kiskunfélegyházán, ahol iskola előtti intenzív beszéd- és készségfejlesztéseket tartanak kisdiákoknak. A „Korábban Érkeztem Alapítvány” jóvoltából megrendezésre került tábort szintén termékekkel támogattuk, ahol a koraszülött gyermekek és szüleik kapnak segítséget szakemberektől mind lelkileg, mind testileg.
Az egészséges életmódra való törekvés is szívügyünk, ez termékeink palettáján is egyre inkább megmutatkozik. Ennek fényében idén támogattuk a Futó-homok félmaratont, amit július másodikán rendeztek meg.
Reméljük, hogy Ti is segítitek embertársaitokat, amikor lehetőségetek van rá!